.:: ELTE Informatikai Igazgatóság ::.
Webmail Telefonkönyv ELTE - Dolgozói Önkiszolgáló Portál Ügyfélkapu
 
 »   Menü    »   Híreink  
Nyomtatható verzió Nagyobb felbontás
   
   
   
   
 
Híreink    
   
   
.: Eötvös Loránd Tudományegyetem :.
  Adathalász e-mailek az ELTE-n! Így szűrje ki őket!


Az utóbbi időben jelentősen megnőtt az egyetem ellen intézett célzott adathalász támadások mennyisége és sajnos sikeressége is. A támadások egy része kifejezetten az ELTE-t célozza, egyetemi logó, egyetemi szervezetek hivatkozásai szerepelnek benne, első látásra egyetemi címről érkeznek. Az Informatikai Igazgatóság folyamatosan dolgozik a helyzet javításán, de teljes biztonsággal nem fogjuk tudni szűrni a kéretlen/rosszindulatú leveleket, ezért a felhasználói tudatosságnak egyre nagyobb szerepe van.

Egy sikeres adathalász támadásnak meglehetősen súlyos következményi vannak. Túl azon, hogy az áldozatul esett felhasználó által kezelt adatok kompromittálódhatnak, a feltört gépről akár egy óra alatt is százezres nagyságrendben küldhetnek spam-et, ami miatt az ELTE felkerül különböző nemzetközi feketelistákra, a levelezésben fennakadásokat, az IT szakemberek számára jelentős mennyiségű munkát okozva.

Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy soha, semmilyen körülmények között ne kattintsanak olyan levelekben található linkekre, amelyekben kvóta lejárása, hozzáférés-megszüntetése, rendszercsere, megújítás vagy bármi hasonló szerepel!

A levelek sokszor valóban becsapósak, de némi körültekintéssel felfedezhető, melyek hamisak. Az Informatikai Igazgatóság soha nem küld olyan üzenetet, ami kvótatúllépés vagy rendszer megváltozása miatti hozzáférés-megszüntetéssel fenyeget. Az esetleges tájékoztató leveleket mindig névvel, Informatikai Igazgatóságként írjuk alá, és törekszünk a pontos fogalmazásra és a helyesírási szabályok betartására.

Ha szükségesnek érzik, további információval, esetlegesen személyes tájékoztatással kapcsolatban keressék diszpécser kollégáinkat a 6800-as melléken!

.:   Portálkezelői menü   •   Tartalom módosítása   •  Utolsó módosítás: 2020.03.09.   :.
 
MATLAB Standard Campus licenc
A campus licenc egy olyan, 12 hónapos periódusra vonatkozó, évente megújítható egyetemi licenc, amellyel az egyetem minden hallgatója, minden oktatója és minden kutatója jogtisztán, akár egyetemi számítógépen, akár saját számítógépen, az egyetemen, offline vagy otthoni környezetben is használhatja a MATLAB termékeket. Részletek »
SPSS megállapodás
Aláírásra került az SPSS statisztikai szoftvercsomag használatára vonatkozó új, 2019. október 31-ig érvényes megállapodás. Részletek »
Új Corel verziók váltak elérhetővé
A Huninet Egyesülettel történő együttműködésben a tavalyi évhez hasonlóan elérhetők az új Corel termékek: Részletek »
Az Informatikai Igazgatóság új Call Centere
Az Informatikai Igazgatóság 2016. március 1-től beindítja új Call Centerét... Részletek »
Otthoni munkavégzést megkönnyítő eszközök
Az otthoni munkavégzéshez szükséges programok telepítéséhez kapcsolódó tájékoztató. Részletek »
Távoktatás bevezetése az ELTE-n
A COVID-19 koronavírus-járvány terjedésének fékezését szolgáló intézkedések folyományaként, megkezdjük a távoktatás bevezetését az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, amihez a Microsoft Office 365 szolgáltatásait ajánljuk. Részletek »
Adathalász e-mailek az ELTE-n! Így szűrje ki őket!
Az utóbbi időben jelentősen megnőtt az egyetem ellen intézett célzott adathalász támadások mennyisége és sajnos sikeressége is. A támadások egy része kifejezetten az ELTE-t célozza, egyetemi logó, egyetemi szervezetek hivatkozásai szerepelnek benne, első látásra egyetemi címről érkeznek. Részletek »
SPF szabály bevezetése
Tisztelt Felhasználók!

Az SPF egy olyan standard, amit gyakorlatilag mindenki bevezet a spam elleni harcban, nem tudjuk megtenni, hogy mi ne vezessük be, miután egyre többen hagyatkoznak rá spamszűrés hangolásnál. Részletek »
Változás az O365 regisztrációval kapcsolatban
Tisztelt Munkatársunk,
2018.12.01-től megszűnik az eduid-n keresztüli o365 regisztráció (otthoni Office programcsomag letöltése). Ehelyett aktív jogviszonnyal rendelkező, caesar azonosítóhoz kötjük a belépést, így regisztrálni nem szükséges. Részletek »
Tájékoztatás zsaroló levelekkel kapcsolatban
Tisztelt Munkatársunk,

2018 júliusa óta újabb, összetett csalás/fenyegetés érkezhet az Ön otthoni vagy hivatali email címére. A levelek általában azt a sémát követik, hogy Önt valamilyen kellemetlen szituációval (pornográf tartalom fogyasztása, nem munkával összefüggő tartalmak böngészése, stb.) hozzák összefüggésbe, általában jelzik, hogy átvették az irányítást a gépe/webkamerája fölött és bizonyítékként valós jelszót vagy email cím/jelszó párost mellékelnek. Részletek »
Megváltozott WIFI beállítások
2016. február 25-től megváltozott a WIFI beállítása. Azon felhasználók, akik február 24-ig probléma nélkül használták az egyetem vezeték nélküli hálózatát is tapasztalhatnak kapcsolódási hibát. Részletek »
 
  © 2 0 1 8  E L T E  I n f o r m a t i k a i  I g a z g a t ó s á g  ( I I G ) .  M i n d e n  j o g  f e n n t a r t v a .
Titkárság – Cím :: ELTE IIG 1053 Budapest, Kecskeméti utca 10-12.   •   Telefon: 1 411 6950   •   Fax: 1 411 6734    •   
Email: titkarsag@iig.elte.hu
Diszpécserek – Telefon: 1 411 6500 /6800    •    Info: Call center